Ismét büszkék lehetünk!

Rangos minősítő versenyen vett részt a Gyönyörű Zsigmond és Puskás László által vezetett földesi Szélrózsa Hagyományőrző Egyesület. A Martin György Néptáncszövetség szervezésében a Néptáncosok Országos Bemutató Színpada fesztivált 2012. november 25-én rendezték meg Hajdúnánáson a Kéky Lajos Városi Művelődési Központban. Az Antal Dóra és Antal Roland által koreografált „Ember lesz a legényből” című, a követelményeknek megfelelő, félórás, egybefüggő műsort a Szeredás Népzenei Együttes zenei kíséretében mutatta be az Egyesület. A táncegyüttesek előadását öttagú zsűri értékelte, Dr. Diószegi László, Dr. Ratkó Lujza, Árendás Péter, Spisák Krisztina, Széphalmi Zoltán személyében. A műsorszerkesztést, dramaturgiát, a folklorisztikai hitelességet, a koreográfiai megformálást, a színpadi megjelenést, az ének-zenei előadást és az előadói színvonalat vették figyelembe, mely alapján a Szélrózsa Hagyományőrző Egyesület MINŐSÜLT eredményt ért el. A zsűri az értékelésben kiemelte a viseletek kiemelkedő színvonalát, a dalanyagok megfelelő kiválasztását valamint a tagok közötti remek összhangot.