Befejeződött a Rendezvénysorozat Földesen című LEADER projekt

A Bihar Sárrét Vidékfejlesztési Egyesület BIHAR – SÁRRÉT LEADER Helyi Akciócsoport Helyi Vidékfejlesztési Stratégiájának LEADER Intézkedési terv 3. számú „Települési kulturális értékek, hagyományok bemutatására szolgáló vidéki rendezvények megvalósításának, a kapcsolódó infrastrukturális fejlesztések, eszközbeszerzések és marketing tevékenységek, valamint táborok megrendezésének és marketingjének támogatása” HVS intézkedése keretében Földes Nagyközség Önkormányzata 6 programelemből álló rendezvénysorozat megvalósítására pályázott. Nem csak a helyi lakosok közül kerültek ki a látogatók, egyes programok a környező településekről is Földesre csalogatták az érdeklődőket. 

 

Az első rendezvény 2014. április 12-14. között a Földes napja nevet viselő rendezvény volt Helytörténeti sétával – ami Földes nevezetességeit mutatta be fiataljainak, „Szuperdiák vetélkedővel” – ahol nyolcadikos diákok mérték össze tudásukat, kreativitásukat, ügyességüket. A lakosság ünnepi Képviselő-testületi ülésen emlékezett meg történelmi eseményeiről, majd átadásra került a Földes Községért Emlékérem is. A legkisebbek Tompeti és barátai gyermekműsorán keresztül kapcsolódtak be a programokba. A rendezvényt a Nagyváradi Állami Színház Szigligeti Társulatának előadásában a Tűzoltó című irodalmi műsor zárta.

 

2014. május 1-jén került megrendezésre a Gasztronómiai tükör Földesen – hagyományos főzőverseny, helyi bográcsok versenye elnevezésű rendezvény, ahol civil szervezetek, családi, baráti társaságok, osztályközösségek mérték össze rafinériájukat a főzés tudományában. A helyi bográcsokból már megszokott kakaspörkölt és babgulyás mellett „rottyantott” krumplit is kóstolhatott zsűri. A nap fontos eseménye volt a Földes Községi Sportegyesület Karate Csoportjának 30 éves jubileumi ünnepsége is, ahol számos karate csoport tartott bemutatót. A nap sztárvendége Tóth Gabi énekesnő volt, aki műsorával több száz érdeklődőt csábított a rendezvényre. A Panama Magic Együttes koncertje után több száz fiatal búcsúztatta a napot egy jó hangulatú bulival.

 

 

2014. július 12-én került megrendezésre az Arató fesztivál, melynek célja a régi szokások felelevenítése és átörökítése a fiatalabb generációknak. Az aratóversenyre 3 fős csapatok jelentkeztek (kaszás, marokszedő, kévekötő), akiket szakmai és társadalmi zsűri értékelt. „Nagymamáink így sütötték...” címmel hagyományos sütemények versenyére is sor került, melyeket zsűrizés után mindenki megkóstolhatott. A napot kulturálisműsor zárta, melyben közreműködött a Szeredás Népzenei Együttes és a Mészáros Banda is.

 

 

2014. július 14-19. között került megrendezésre a nyári tábor a földesi Szabadidőközpont és Strandfürdő területén, ami a helyi diákoknak biztosít a nyári szünidőben kulturális és szabadidős lehetőségeket. A 45 gyerek számára nagy élményt jelentett a nyíregyházi Állatparkban tett látogatás. A népszerű tábori foglalkozások és programok között honismereti játékok, kreatív foglalkozások, sportjátékok, kézműves foglalkozások, strandolás szerepeltek. 

 

 

2014. augusztus 23-án valósult meg a Sárréti Forgatag – az összefogás jegyében elnevezésű rendezvény, melynek keretében sárréti főzőverseny, kulturális bemutatók, népi gyermekfoglalkoztató, táncos-zenés előadások várták az érdeklődőket. A délutáni kulturális műsor fellépői helyi és meghívott civil csoportok voltak, míg az esti programok között énekes műsorokat, tűzzsonglőr bemutatót, valamint Marót Viki és a Nova Kultúr Zenekar műsorát tekinthették meg az érdeklődők. 

 

 

Az Adventi Gyertyagyújtás – Karácsonyi Forgatag elnevezésű rendezvény játszóházzal és előadásokkal színesítette az ünnepi várakozást. A legkisebbek a Bigyóka Produkció jóvoltából egy interaktív gyermekelőadás keretében találkozhattak a Mikulással és a hóemberrel. A látogatók meleg teát és karácsonyi aprósüteményt kóstolgattak, miközben meggyújtásra került az adventi koszorú gyertyája. A napot a Szeredás Népzenei Együttes ünnepi koncertje zárta. 

 

 

Összességében a Karácsony Sándor Közösségi Ház munkatársai egy igen mozgalmas, kulturális szempontból színes évet tudhatnak maguk mögött, melyet a rendezvények látogatóinak köszönhetnek. Az érdeklődők ugyanis jelenlétükkel megfűszerezik a programokat és megismételhetetlenné, egyedivé, felejthetetlenné teszik a közös pillanatokat.