Berki Dorina - A fazekas kiállítás megnyitója
A TÁMOP „A tanulás mesterfogásai” pályázat egyik szakkörének záró kiállításának megnyitóján jártunk 2014. március2-án délután négy órától.
A fazekas szakkör munkáját bemutató kiállítást a Karácsony Sándor Közösségi Ház aulájában rendezték meg. A kiállítást Balázsiné Bíró Valéria nyitotta meg, majd beszédet mondott Jeneiné dr. Egri Izabella, polgármester asszony. A fazekas szakkör vezetője ifj. Fazekas István nádudvari fazekas mester egy rövid tárlatvezetést is tartott, és elmondta, hogy a kiállítás tárgyait nem csak a hagyomány, de a tanulók kreativitása is formálta. A megnyitón közreműködött a Népi hangszeres együttes is. A zenészek szintén a „Tanulás mesterfogásai” elnevezésű projektben megvalósuló szakkörök egyikére jártak. Ez a projekt nem csak azért fontos, mert sok új technikával, új dologgal ismerkedhetnek meg a tanulók, hanem azért is, mert közösséggé formálja egy-egy szakkör csoportját. A két hétig megtekinthető tárlaton láthatóak voltak többek között dísz- és használati tárgyak, perselyek, csigacsinálók.
Berki Dorina 3. b