Szabó Fanni - A rajz a szenvedélye

Az újságíró szakkörösökkel a másik kreatív ipar szakkörén, a rajzosoknál jártunk és a szakkör tagjait kérdeztük a rajzhoz való viszonyukról. Ez a szakkör is a TÁMOP- „ A tanulás mesterfogásai” projekt keretén belül valósul meg. A foglalkozás különlegessége, hogy csak olyan diákok jelentkezhettek, akik már elballagtak a nyolcadikból. Én Bartha Rebekával beszélgettem. 

- Mióta rajzolsz?

 - Óvodás korom óta rajzolok. Az általános iskolában végig jártam Anna Mari tanár nénihez festő tagozatra. És középiskolát is olyat választottam, ahol a rajz fontos szerepet játszik. A Kós Károly Művészeti Szakközépiskolába járok. 

- Miért jelentkeztél erre a szakkörre? 

– Nagyon hiányzik a Művészeti Iskola festő tanszaka és így kicsit újra régi iskolámban lehetek. Meg azért is, mert kiélhetem a kreativitásomat és lehetővé teszi, hogy kézzel tudjak alkotni.

- Melyik a kedvenc rajzos technikád? 

- A művészeti iskolában sok technikával megismerkedtünk. Bármivel nagyon szívesen dolgozom, de a temperával való festés a kedvencem.

- Milyen díjakat nyertél eddig? 

- Nagyon sok rajzpályázaton szerepelt már rajzom. A rengeteg pályázatból már meg sem tudom mondani, hogy milyen sok díjat, oklevelet, emléklapot nyertem. De leggyakrabban második vagy harmadik helyezést értem el a rajzaimmal. Sok pályázat volt helyi, megyei és országos is. De mindez nem valósulhatott volna meg, ha Anna Mari tanár néni nem készít fel ezekre a pályázatokra és nem küldi el a képeimet a versenyekre. Nagyon sokat köszönhetek a földesi Művészeti Iskolának és Anna Mari tanár néninek. 

Lejegyezte: Szabó Fanni 3.a